A törökfalui határban, a Nagyúttól alig dűlőnyire a szántók ölelésében húzódik meg Bálint Jenő és Ibolya tanyája. Mint a legtöbb tanyán (még mindig!) gazdag állatálomány tanúsítja a paraszti gazdálkodás követendő modelljét, a növénytermesztés és az állattenyésztés szoros egységét, a két ágazat egymásrautaltságát. Bálinték közel 25 évvel ezelőtt kötelezték el magukat a mezőgazdaság „nehéziparaként“ jegyzett szarvasmarhatenyésztéssel, de hogy pontosítsunk: a tejtermeléssel.
-Nem a gabona alacsony ára kényszerített az állattenyésztésre, hiszen abban az időben a mainál jobb ára volt a búzának, a kukoricának és az árarányok sem voltak olyan kedvezőtlenek, mint napjainkban, hanem az agronómiai szempontot, a termőföld szerves anyag szükségletét követve követve alapoztuk meg, majd fejlesztettük fokozatosan a szarvasmarhaállományt. De volt még egy ok a tejtermelésre: a rendszeresen érkező havi jövedelem az átadott tej arányában – eleveníti meg a kezdetet Bálint Jenő, s mint mondja, nem volt nehéz a fajtát megválasztani. – Annak ellenére, hogy a tejtermelés volt a célunk, nem a bő tejelő holstein-fríz fajtára esett a választás, hanem a szimentálira. Jó takarmányozás mellett ennek a fajtának a tejhozama is ott mozog a napi 25 liter nyerstej körül, de ami előnyére szolgál, az a robusztus borjú. Azt tapasztaltam, hogy kettős hasznosításra, vagyis tejtermelésre meg borjúnevelésre ez a fajta a legalkalmasabb takarmányozási- és tartásmódunkra.
-A tejtermelés csak rövid ideig állt a gyújtópontban…
-Időközben alaposan megcsappant ugyan a nyerstej felvásárlási ára, ráadásul fárasztó és időigényes volt naponta kétszer beszállítani a tejet az 5-6 kilométer távolságra lévő gyűjtőállomásra, de mivel nem akartuk felszámolni a szarvasmarhaállományt, más utat kerestünk.
-Kiváló minőségű tejet termeltek, mégsem gondoltak feldolgozásra?
-A család szükségletére készítettem ugyan tejhasznot, vagyis túrót, sajtot, vajat, de távol vagyunk a nagyobb településektől, azok piacától, helyben pedig csak szerény mennyiségeket lehet értékesíteni, nem vállaltuk a feldolgozást – veszi át a szót Bálint Ibolya, azt is megjegyezve, hogy ha már piacra készíti elő a tejterméket. azt nem teheti meg a konyhában, ahol a saját fogyasztásra készül az ízletes házi termék. – Külön „tejkonyhát“ kellett volna berendezni, ami beruházással jár, ami megterhelte volna a gazdaságot. Mivel nem jövedelmező a tejtermelés, legkönnyebb lett volna feladni, de férjem nem így gondolta.
-Ott 2005-ben, 2006-ban egyre több szó esett a húsmarha-tenyésztésről, de nem láttam célszerűnek a szimentáli állományunk felszámolását, már csak azért sem, mert bár ezt a fajtát nem kettős hasznosítású vagy húsmarhaként jegyezték, de állítom, hogy borjaik, majd a vágóállatok húsának minősége nem marad le a világon elterjedt húsmarha-fajták minősége mögött – magyarázza Bálint Jenő, s szavai szerint nem sokkal ez után kezdődött a húsmarha-tenyésztés története a tanyai gazdaságon. – 2008-ban a Hódmezővásárhelyi Gazdanapokon láttam első ízben charolais húsmarhát, s egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ez a fajta is gazdaságunkra kerül a szimentáli mellé.
-Megkezdődött ugyan a tenyészüszők importja, de más utat választott.
-Megvolt a jó minőségű szimentáli állományunk, s mivel a temerini mesterséges termékenyítő központ rendelkezett charolais fajta spermájával, onnan szereztem be a mesterséges termékenyítéshez szükséges „anyagot“, és 2010-ben a szimentáli anyától két ikerborjú született, méghozzá két üsző, amivel megalapozhattam charolais-tenyészetemet. Nem számított, hogy ezt a fajtát még nem ismerték el Szerbiában, támogatás sem járt még utánuk, de ez mit sem számított, hiszen örömömet leletem a szép borjakban, majd a tenyésztésbe került üszőkben. Az igaz, hogy ha fajtiszta tenyészüszőket vásárolok, gyorsabban növekszik a tiszta vérvonalú állomány, de paraszti logikával az olcsóbb és járhatóbb utat választottam a fajtiszta állomány kialakításában, s részben még napjainkban is ezen az úton haladok, bár a több mint tíz év alatt szépen megszaporodtak a charolais tehenek is. Az üszők többnyire tenyészetben maradtak, a bikaborjakat pedig meghizlaltuk, lévén, hogy a meglévőnél nagyobb állomány számára is megterem a takarmány gazdaságunkon.
-Amikor húsmarháról esik szó, nyomban az „egy tehén – egy borjú“ modellre és a legeltetéses tartásmódra gondolunk. A charolaisnak is a legelőn lenne a helye
-Csakhogy Törökfalu környékén nincsenek legelők, legelő híján szabadtartásban a karámban vannak az állatok, s a borjak 5-6 hónapig szopnak,így szereznek kiváló erőnlétet, ezután kezdik fogyasztani a szálas takarmányt és az abrakot. A gabonaőrleményből álló abrak mellett a tehenek és a borjak elé is lucernaszéna, árpaszalma meg kukoricaszár kerül, ehhez kora tavasztól friss rozs, majd nyár végétől másodvetésben termesztett kukorica párosul. Ami a takarmányozást illeti, a húsmarha nem igényel annyi és olyan jó minőségű takarmányt, mint a tejelő szarvasmarha, de a növendékállatok, elsősorban a hízóbikák súlygyarapodását a jó takarmány határozza meg, így a napi súlygyarapodás akár 1,7-1,8 kg is lehet.
A környéken többen foglalkoznak hús-marhatenyésztéssel, szükség volt a szakmai ismeretek bővítésére, de szervezetbe tömörülésre is.
-A „KASUM“ (öt település kezdőbetűjéből állt össze a megnevezés) Húsmarhatenyésztői Szervezet, melynek első elnöke Miklós Lajos volt, azzal a céllal alakult, hogy információkat nyújtson a tagságnak, de minden, a húsmarha-tenyésztés iránt érdeklődőknek a fajtákról, szakmai előadásokat szervezzen, amiben a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége is támogatott benünket, nem mutolsó sorban pedig, hogy szervezetten kínáljuk fel a vágóhidaknak a minőségi hízott bikákat. Eredményeink jobbak is lehettek volna, de az a legfontosabb, hogy megkezdődött a szervezkedés.
-Hol tart ma a szerbiai/vajdasági húsmarha-tenyésztés?
-Vannak, akik úgy tekintenek az ágazatra, mint a tejelő szarvasmarhaágazat ellenlábasára, de állítom, hogy a két ágazat nem versenytársként fejlődhet, hanem csak egymást kiegészítve. Megvan a külföldi piac igénye a Szerbiából származó húsmarha-termékek, mindenek előtt a hús iránt, de a kínálkozó kiviteli lehetőséget csak kis mértékben használtuk ki, gondolok mindenek előtt a török piac befogadóképességére, pedig szinte minden időben van már elegendő növendék húsmarha a tenyésztőknél, illetve a hizlaldákban. A feldolgozók időnként mesterséges túlkínálatot keltve igyekeznek minél olcsóbban felvásárolni még a legjobb minőségű vágóállatokat is, így történt meg, hogy néhány évvel ezelőtt 1,8 eurót fizettek a húsmarháért, ami napjainkban a kilogrammonkénti 3 euró körüli áron stabilizálódott. Mint említettem, megvan a szarvasmarha-ágazatban megvan a helye a húsmarhatenyésztésnek is és a nagy kiterjedésű bánáti meg észak-bácskai legelőket kellene jobban kihasználni a viszonylag olcsóü hús előállításához, ahol pedig nincsenek legelők, az intenzív takarmányozással járó zárt tartásmód is eredményes lehet. Hálátlan dolog állománynagyságról és annak kifizetődőségéről beszélni, hiszen azt a gazdaság mérete, a takarmánybázis, nem utolsó sorban pedig a munkaerő határozza meg. Jónak tartom a húsmarhatenyésztés fellendítésére irányuló támogatásokat, de azt is, hogy a húsmarha-tenyésztőket tömörítő „Agroprofit“ szervezetben érdekképviseletet találtunk, ami biztonságot szavatolhat a termelésben és az értékesítésben is – vallja Bálint Jenő törökfalui húsmarha-tenyésztő.
